Busszal mentünk-jöttünk ma a Bölcsibe
Hát nem egyszerű velük :P
Berci húzta a kis görgős hátizsákját, Bori babakocsiban.
Berci nem akart jönni, nem akarta fogni a kezem az úton, és üvöltött... mindaddig, amíg egy bácsi nem jött, és meg nem kérdezte, hogy elvigye e ezt a rossz gyereket. Én meg mondtam neki, hogy én azért megtartom :) Aztán megbecsülte magát, és nem hisztériázott tovább. Bori pedig egy kis rózsaszín szütyőben vitte az egeret a bölcsibe.
Visszafelé meg Berci ült bele a babakocsiba , hiába mondtam hogy az kicsiknek való. Aztán beletettem Borit, de akkor Berci rámászott, és nyomta, és sírtak, és végre eljutottunk közel a buszmegállóhoz, de át kellett menni a zebrán, de húzni kellett Bercit, és tolni Borit, és a végén, már piros volt a lámpa, és megakadt a babakocsi a patkában, és Boriska kiesett a babakocsiból :( és sírt, és akkor jött két nő, hogy segítsen, de nem voltak kedvesek, az egyik elkezdte tolni a babakocsit, pedig mondtam, hogy köszönöm a segítséget, de nem arra megyek, hanem a buszmegálló felé. Erre azt mondta, h. menjek már be az árnyékba, ne a napon sírassam a gyereket! Erre elismételtem, hogy nem arra van dolgom ... Aztán Bori kapott egy tapaszt a lábára, bár nem lett bibis, csak megütötte, de most nagy sláger a mintás sebtapasz a gyermekeim körében :P
Aztán buszoztunk, és alig tudtunk leszállni, Mert Berci még buszozott volna, és Bori is... és ott ült mind a kettő, mert Bori sírt, hogy ő is odaül a Berci mellé a buszülésre, nempedig a babakocsibabekötve marad
De hazaértünk, és nem volt velük baj:)
EGyébként nagyon dicsérték őket a bölcsiben. Boriska nagy kedvenc. Minden gondpzónéninek ad puszit, és ha kérdezi tőle, Kata néni, hogy milyen a puszi, azt válaszolja neki, hogy finom :) Nagyon dicsérik, milyen kis okos. Bercit is, hogy mennyi dalt tud végig.