Még csak most mentek el, de olyan csend van itt...
Keszthelyen vannak...
De még nem is írtam se azévzáróról, se a múzeumokéjszakájáról se
szóval
Az évzáróról majdnem elkéstünk, mert mindenképpen méég (bonbonieren felül) virágot is kellett venni. És későn indultunk és gyalog babakocsival mentünk, és Lénárd nem is ért oda. Szóval zene, tánc vers, búcsú, végre itt a nyár. rövid igazgatói beszéd a kitűnők kiemelésével.
Berci nem lett az
a magatartás és szorgalom miatt, és könyvjutalomban sem részesült. ez őt nem zavarta, amúgy... csak én gondoltam, hogy dehát olyankiválóügyeslelkesversenyző, hogy csak...
nem sokmindenre emlékszem. Bori beült az egyetlen jó helyre az ablakba (mer ott volt levegő). szülők és gyerekek a teremben, Juli pedig már az udvari ünnepség alatt sem állt vigyázban, de az osztályteremben már végképp szeretett volna valami érdekeset csinálni... na mindegy átvettük, és mentünk haza. Berci ki vót öltözve mellénybe, csokornyakkendőbe, de hazafelé ledobta a cipőjét, és Bori is, úgy rohantak előre. Alig láttam mán őket, mert én közben Juli orrát töröltem folyton. (mert folyton folyt). egyszercsak nézem a gyerekeimet, Körülveszi őket két nagyobb cigány gyerek, beszélgetnek... na gondolom, csak nem belekötött valakibe Berci.. de a kezdetet én orrtörlés miatt nem láttam. Aztán odaértem, azalatt már jött szembe a két fiú köszöntek is. Kérdezem Bercit, hogy hát amazok meg mitakartak? Csak megkérdezték, hogy hol vannak a szüleink, és nem vagyunk-e elveszve... Na tessék milyen előítéletes vagyok, pfúj... bezzeg a Dunánál, a kutyásoknak eszükbe nem jutott rászólni a gyerekekre, hogy ne ússzatok már be, mert elsodor a víz. Ok, ott voltam hamar, de azok leszarták, hogy nagyon veszélyes a szitu. (A fenti kép, szóval nem mehettek bele a gyerekek, amíg nem vagyunk ott, és aztán miután kiparancsoltam őket, mentünk haza, nem hozzák rám a szívbajt...)
Na szóval ilyen volt ez az évzáró.
Itthon hárman egyébként többé kevésbé az idegeimen táncoltak, vagy egymáséin...
Ja hát a nagy élmény. a Múzeumok éjszakája
ha nem is a múzeum okozott ekkora élményt, hanem a fizikai kísérletek előadás, ami egy fantasztikus jófej tanár vezetésével zajlott, segédekkel. Ahol az is élmény ha fúj két szappanbuborékot, ha sikerül :)
De minden gyerek jelentkezett és örült. És Berci is meg Bori is két órán keresztül végig figyelt, és érdeklődött, jelentkezett MINDEN feladatra. És Berci már azt tervezte hazafelé, hogy innen hogyan tudna bejárni Gödöllőre egyetemre, és gimibe is...Mert ott a segítő nagyfiúk gimisek voltak...
és el kell ismernem a Gödöllői egyetem nagyon szép, nagy a park, és sok a hely, jó hangulata van :)
Csak azért sírt Berci, hogy a 9 kor kezdődő kémiai kísérleteket már nem nézhette meg... de majd legközelebb...
Szóval nem hiányolta a sétatraktorozást, traktorvezetést, meg az egyéb feladatokat, amik voltak ott...
a tóstrandon van a kemping is a strand egy részén
gyerkeket nem tudtuk lebeszélni arról, hogy átbiciklizzünk a Hajógyári-szigetre, így 6 körül elindultunk.
nem sokmindenre emlékszem. Bori beült az egyetlen jó helyre az ablakba (mer ott volt levegő). szülők és gyerekek a teremben, Juli pedig már az udvari ünnepség alatt sem állt vigyázban, de az osztályteremben már végképp szeretett volna valami érdekeset csinálni... na mindegy átvettük, és mentünk haza. Berci ki vót öltözve mellénybe, csokornyakkendőbe, de hazafelé ledobta a cipőjét, és Bori is, úgy rohantak előre. Alig láttam mán őket, mert én közben Juli orrát töröltem folyton. (mert folyton folyt). egyszercsak nézem a gyerekeimet, Körülveszi őket két nagyobb cigány gyerek, beszélgetnek... na gondolom, csak nem belekötött valakibe Berci.. de a kezdetet én orrtörlés miatt nem láttam. Aztán odaértem, azalatt már jött szembe a két fiú köszöntek is. Kérdezem Bercit, hogy hát amazok meg mitakartak? Csak megkérdezték, hogy hol vannak a szüleink, és nem vagyunk-e elveszve... Na tessék milyen előítéletes vagyok, pfúj... bezzeg a Dunánál, a kutyásoknak eszükbe nem jutott rászólni a gyerekekre, hogy ne ússzatok már be, mert elsodor a víz. Ok, ott voltam hamar, de azok leszarták, hogy nagyon veszélyes a szitu. (A fenti kép, szóval nem mehettek bele a gyerekek, amíg nem vagyunk ott, és aztán miután kiparancsoltam őket, mentünk haza, nem hozzák rám a szívbajt...)
