Borit reggel vitte az apja a bölcsibe, ma vizsgáztak a gondozónéninek tanuló lányok. Bori a kezdeti döcögősség után nagyon megszerette ezeket a fiatal lányokat :), pedig eleinte féltek, hogyha Boriskával vizsgáznak, majd épp lehet sírós lesz.
Mi meg Bercivel itthon készülődtünk az óvodába. Megnéztünk még egy két angol gyerekdalt, megreggeliztünk, aztán indultunk gyalog... kissé lassan, mert minden árvácskánál színelemzést kellett tartani és a nőszirom is épp most nyílik, egy két rózsa is és egyéb virág is akadt út közben... és nem szabad volt leszedni azokat, csak a fű közt növő százszorszépet :), és még meg kellett állni minden autónál is, hogy milyen, és a szippantósautótól alig lehetett eljönni, meg megnéztünk egy hűtűkocsit is belülről is , mert megmutatta a gazdája, szóval szép hosszú út vezet az óvodáig.. és időben még hosszabb, mint térben :P Találkoztunk Lénárddal is, odaadtuk neki a telefonját, és megérkeztünk a 4 es csoportba, ahol már számtalan gyerek volt, egy nem nagy csoportban. Be akartunk menni, de Berci a földre vetette magát és sírt, de mégis bementünk, aztán éneklés közben feloldódott egy kicsit. Mindenféle kislány és kisfiú odajött hozzánk, és megdicsértük a ruháikat, ők meg bemutatkoztak. Uzsonnát is kapott Berci, és kimentek játszani az udvarra... minden csoport... mennyi gyerek, mennyi játék! magasabb mászókák, és csúszdák, mint , amilyen én vagyok, és Berci mindet sorban kipróbálta, haza sem akart jönni... Bár nekem ennyi gyereknek az udvar is kicsit kicsi, a csoportszobát is 15-18 gyerekre tervezhették, mert az ágyak alig fértek el benne. Na mind1. Az óvónéni kedves...
fél 12 körül sikerült elcincálni a mászókák fogságából Bercit, ebédeltünk, és elmentünk a buszmegállóba megvárni a buszt. Közben kellett énekeljek, Berci meg gitározott hozzá az alvókutyán. (de nem dobtak pénzt:P) A kedven a Jön a tigris, Gryllustól, amihez kontrázni is lehetett a sárga fekete résznél, és a tigris s betűjénél vicsorítani. :)
Íme a szöveg :
Sárga-fekete, sárga-fekete:
jön a dzsungel fenegyereke!
Fekete-sárga, fekete-sárga:
tűzként lobban szeme lángja.
Jön a tigris, jön a tigris!
Nála erősebb nincs is!
Jön a tigris, jön a tigris!
Nála erősebb nincs is!
Sárga-fekete, sárga-fekete:
minden állat az eledele!
Fekete-sárga, fekete-sárga:
Éles karmát belemártja!
Jön a tigris, jön a tigris!
Nála erősebb nincs is!
Jön a tigris, jön a tigris!
Nála erősebb nincs is!
Ezután felszálltunk a buszra... csak leszállni nem akart Berci... utána még evett egy kicsit, és most alszik :)
Boriért pedig Lénárd megy majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése