2010. augusztus 27., péntek

dédikék

Most 3 napig dédiztek a gyerekek.


Nagynénéméknél aludtunk, és onnan látogattuk meg az összes rokonot. Nagypapám eljött velünk strandra is. Jó ám a vásárhelyi strand, és szerintem nem is drága. Szépen felújították a medencéket, és az egyikből gyerekélménymedence lett, amiben van egy nagy kígyó, és egy nagy randa béka, amiken le lehet csúszni. Berciék ugyan nem csúsztak, de nagyon jól elvoltak csak a nézelődés pancsolással is :D

Másnap Földeákra mentünk. Ahol szintén mindent felfedeztek, az összes régi szerszámot, és tyúkólat, minden lukba benéztek, vizeztek , saraztak, két perc alatt úgy néztek ki mint a kis malackák. De nagymamám nem volt mérges, pedig még a fali repedéseket is betapasztották sárral :S Délután pedig unokatesómékhoz mentünk el. Szóval volt program mindig.



Itthon most tettem le őket aludni. Tegnap még a délutáni alvás& rosszalkodás nagynénémnél zajlott, ahol igen jól összekenték magukat illatosítóval, meg szemfestékkel... Ma remélem itthon nem. Már reggel mindent kitaláltak.

Aztán elmentünk a bölcsibe-oviba-munkaügyre, hogy mikor mit kell tenni.

Az oviban csak egy titkárnő volt, aki nem volt túl kedves, hogy én most érdeklődöm, mikor volt szülői... de én ott nem voltam, az én hibámból az igaz... mondjuk Lénárd ügyelt, meg el is felejtettem. Mindenesetre csak elsejétől lesz ovi, és én hogy miért képzeltem, hogy már hétfőn lesz, mondtam, hogy akkor kezdődik az iskola is. Kérdezte, hogy van iskolás gyerekem, az nincs... de bemondták a hírekbe:) Szerencsére anyósom vigyáz rá hétfő kedden, vagyis anyósom férje, délelőtt, délután meg anyósom, így...

Bementem a munkaügyre is, a gyerekekkel, hogy hova menjek hétfőn, ezek a rosszak, meg berontottak az orvosigazgató szobájába és felmásztak a szép kanapékra stb, ahova én eddig be sem mentem még, vagyis most először, leszedni a gyerekeket. Ezenkívül a telefont nyomkodták ott... Mind1 nem tettek kárt semmiben, az ügyintézőnéni meg szereti a gyerekeket, azért is mentünk be...

Hazafelé vettünk ennivalót a kínaiban, vittünk Lénárdnak, mert ügyel.

Itthon felmosónyelekből, székekből nagy barikádot építettek a folyosóra:) meg összemalackodták a konyhát :(

Most alszanak már, csend van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése