Bori majdnem adott puszit a Mikulásnak, de nem tudott a sok szakálltól. Berci végig kabátban volt, mert félt a tömegtől. Először sírt is a zenebonától, de végül táncolt egy kicsit, megvizsgálta a hangfalat, és majdnem a zenepultot is. Bori pedig végül beleült annak a néninek az ölébe, aki a zenekart vezette. Meg beállt az énekeslányokhoz, fogta a kezüket. De mindennek ellenére nem voltak főszereplők, csak csendben csinálták ezeket a sok gyerek közt.
Amikor vége volt a műsornak csak a hátsó kijáraton lehetett kimenni, és 500 métert kellett volna kerülni a kocsinkig, ami az első kijáratnál állt. Így családostul ugráltunk át a kerítésen, amin hegyes izék is voltak, bár néhol letörve. Vagyis én átjutottam, átvettem a gyerekeket, aztán Lénárd ugrott :)Este ettek egy kis csokit. És egyedül aludtak el, mert meguntam altatni őket. Lefektettem Borit, mondtam, hogy örüljön, mert Bercivel alhat és nem egyedül, mi pedig fáradtak vagyunk (mert előző éjjel nem hagyott aludni). Lefeküdtünk mi is, Berci pedig magyarázta síró Borinak, hogy: ne sírj, mert nem tudok aludni. Anya is aludni akar, apa is, én is. Te akarsz? Te is akarsz. Hüpp hüpp és Bori ettől megnyugodott és elaludt... Tud valamit ez a Berci :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése