Most a kedvenc játék a duplo, építik, meg a kisállatok már Berciféle oviba járnak, csoportosan játszanak, Ezenkívül épített hajót , és krokodilt. Krokodilt Bori is, és várat, meg vonatot , buszt, autót, tornyot mindenfélét.
Beszélgetnek közben, szóval igazi jó gyerekek... azért persze előfordul a millió darab kocka közt is, hogy ugyanaz kell nekik, nem is egyszer.
Tegnap voltam Pécsett továbbképzésen. Elhatároztam, hogy elviszem Bercit állatkertbe. Végül változott a program, egyrészt mondták a bölcsiben, hogy nem lesz fűtés, másrészt esett az eső, így, mivel az ígéret szép szó, a két gyerekkel indultam el az akvárium-terrárium, nevű pécs-zoo kihelyezeett belvárosi részlegéhez.
Le kellett menni egy pincerendszerbe, ahol vagy 30 fok melegben tartották a hüllőket. Én személy szerint nem vagyok oda értük, de azért élvezte mind a két gyerek. Volt Krokodil (meg se mozdult), volt nagy orrszarvúleguán, ami legalább pisilt, meg felmászott a dombra (ezt el is mesélik, ha kérdezik, milyen volt), meg sok nagy vastag kígyó, legtöbb ezek közül is feküdt, némelyik mászott nyújtogatta a nyelvét, egyszóval félelmeteskedett:) Meg teknősök is voltak, meg más gyíkok, békák... meg aztán sok sok halacska, leginkább sügér, meg neonhal is volt, vitorláshal, lepkehal. Meg az udvaron voltak papagájok. Meg majmok is, de esett az eső, így elbújtak. Meg volt éjszakaiház, ott meg repkedtek, sikítoztak a denevérek, így nem tudtunk bemenni megnézni a makikat, mert bori félt a denevérektől, meg én....
Utána átmentünk egy játékboltba, szerezni egy kis duplót még... csak Már Berci hisztis volt, aztán rájöttem, hogy mert reggelinél nem nagyon evett.. aztán kapott enni, meg többször be kellett iktatnunk pisilést, egyszer valami kocsmába mentünk be.
Aztán kimentek a mamához, én meg a továbbképzésen vettem részt :)
Nehezen kelnek reggel amúgy, sokszor. Bori is már nagyon szépen beszél, összetett mondatokat is mond.Reggelente a Bilibe pisil, de csak, ha felajánlok vmi cukrot cserébe. Bölcsiben is szokott bilizni, de még kell a pelenka rá egy ideig azt hiszem.
Itt egy kép a kígyónkról. Vizisikló elég nagyra tud nőni...szereti az erdős helyeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése