2011. június 12., vasárnap

Hétvége




Már egy hete csak nyaralnak mondhatni. Mióta voltunk kenuzni. Voltunk Fadd-Domboriban, kirándulni, Siklóson. Most meg itt van a papa, mindenféle érdekes szerszámmal. Kint bográcsban főzünk, szóval teljesen izgalmas az élet. Itt pünkösdi fesztivál van, este 6 körül lementünk egy kicsit. Beci kapott egy olyan rakétahelikoptervalamit ami megy előre, meg körbe, világít az ablaka több színben, meg lámpái, pörög két propellere és egy idő után felnyílik a teteje és megjelenik egy kék robot... egyedül fagyit enni nem tud ez a masina, pedig Berci megkínálta. Csak Berci besokallt a tömeg miatt, és egyik pillanatban eltűnt. Már a park túloldaláról hozták vissza a rendőrök, aztán mentünk még egy kicsit, megint elkezdett kétségbeesetten szaladni, úgyhogy kerestünk is egy nyugisabb helyet. Bori babakocsiban jött most. Kétszer is kellett pisilnia, fához vttem, de nem szokott túlságosan előre szólni, úgyhogy nem messzire, egyszer olyan furán is néztek, hogy a cukrászda melletti fatövéhez pisiltatom, de szerintem még így is több kutya pisil oda, mint kislány... Majd aztán megnő, és nem kibírja a wc-ig, mikor szól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése